Időpontfoglalás:
Bejelentkezés alapján

Bejelentkezés: 06 70 577 06 09

Honlap: www.tudatoscsalad.com

e-mail: balaskohajnalka@gmail.com

Balaskó Hajnalka

Önismereti Tréner, Gyermek- és Ifjúsági Preventor

Már kisgyermekként kerestem a létezésünkkel, életünk alakulásával kapcsolatos kérdéseimre a válaszokat, megakartam érteni az engem körülvevő világot, figyeltem az életemben megjelenő törvényszerűségeket, az embereket. Eldöntöttem, hogy felnőttként segíteni fogom a gyerekeket abban, hogy szüleik meghallják, megértsék lelkük hangját, hogy ne kísérje végig gyermekkorukat a magány.

Aztán teltek az évek, felnőttem, és az eredetileg elképzeltek helyett, az üzleti világ ösvényeire léptem. Jöttek az eredmények, sikerek és azt gondoltam, a megfelelő úton járok, figyelmen kívül hagytam a folyamatosan érkező jeleket. Traumatikus események, veszteségek sorozata, párkapcsolati krízis, kislányomnál jelentkező problémák, végül autoimmun betegség, melyből az orvosok nem látták a kivezető utat. Ez volt az a pont, ami megértette velem, hogy nem a megfelelő úton járok. Újra kell építenem önmagam, értelmeznem az életem, a testem által közvetített üzenetet pedig meg kell fejtenem.

Elindultam hát megtalálni/megismerni önmagam, meghallani a lelkem hangját, megérezni azt a létem forrásából fakadó erőt és bölcsességet, melyből korlátlanul meríthetek, teremthetek. Megértettem, hogy a tudatunknak mekkora hatalma van, és hogy valójában a mi döntésünk határozza meg azt, hogy áldozati szerepben, vesztesként vagy boldogan, győztesként éljük életünk. Döntéseink főként gyermekkori tapasztalásaink, elhatározásaink, hiedelmeink, programjaink, családi és generációs mintáink alapján születnek meg, és teljes öntudatlanságban, az előbbiektől vezérelve alakítjuk életünk történetét.

Besétáltam egy új, és rendkívül izgalmas világ kapuján, mely teljesen átalakította, megváltoztatta az önmagammal, az emberekkel, a világgal kapcsolatos gondolataimat, elképzeléseimet. Egyszer csak helyére került az életemben minden, létrejött az egyensúly, és többé már nem volt kérdés számomra, mi az Én utam. Meggyógyultam. Férjemmel a kapcsolatunk mélyebb, mint valaha (30 éve együtt…), a kislányom ma már boldog, tudatos kiskamasz, és 7 éve kisöccsének szeretetteljes nővére, aki természetesen rajong érte. Kimondhatatlanul hálás vagyok azért, hogy rátaláltam erre a csodálatos, kalandokkal teli világra, melybe örömmel bevezetlek téged is, ha szeretnéd.

Velem tartasz?