Csősz Tekla Olimpia - Meridián mérés

Személyes konzultáció:
Bejelentkezés alapján

Bejelentkezés: 06 20 945 82 63

e-mail: info@tengerdireka.hu

www.tengerdireka.hu

Dr. Tengerdi Réka

Jogász, coach, vezető és szervezetfejlesztő,
az ICF Hungary, International Coach Federation tagja

Dr. Tengerdi Réka vagyok jogász, coach, vezető és szervezetfejlesztő, az ICF Hungary, International Coach Federation tagja.

Történetem

Végzettségemet tekintve jogász vagyok és hosszú éveken át tevékenykedtem a szakmámban közigazgatási, közbeszerzési területen. Az utóbbi 10 évben közép- majd felsővezetőként dolgoztam állami háttérintézményeknél, de kipróbáltam magam a versenyszférában is. Jelenleg operatív ügyvezető-helyettes vagyok egy nonprofit szervezetnél. 

Gyermekkorom óta jelen volt az életemben a segítő pálya szépségeinek és nehézségeinek példája. Édesanyám pszichiáter, pszicho- és hipnoterapeuta, Édesapám nevelésszociológus, gyógypedagógus. Pályafutásuk során végig járták az ország elmegyógyintézeteit, ahol gyógyítottak, embereken segítettek. Én ebbe a közegbe születtem bele. Szinte együtt éltünk az intézetekben gyógyuló emberekkel, az osztályokon segítettem a nővéreknek gyógyszert osztani, ügyeltem Édesanyámmal. Mindig ott dolgozott bennem a segítő pálya gondolata, de az élet úgy hozta, hogy jogász lettem. Ahogy teltek az évek, egyre erősebb lett bennem a késztetés, hogy keressek egy olyan hivatást, ahol mindazt kamatoztatni tudom, amit gyermekként a szüleimtől és a családunkat körülvevő közegtől kaptam, amit munkám során az emberekről tanultam, amit szakmámból adódóan megtapasztaltam, amit vezetőként és háromgyermekes édesanyaként megéltem.

Végül a coaching-ban találtam meg mindezt. Úgy érzem, a coaching által kiteljesedett az életem és saját tapasztalataimból merítve tudok segítője lenni embertársaimnak, legyen szó vezetőkről, édesanyákról, kamaszokról vagy bárkiről, aki éppen most elakadt egy döntés meghozatalában vagy tovább szeretne fejlődni.

Amit a legjobban szeretek és tudok csinálni, az az útkeresésben, a célok megvalósításában és az elakadások feloldásában való támogatás. Érdekelnek az emberek. Hogy mi van bennük, mitől olyanok, amilyenek és milyenek szeretnének igazán lenni. Úgy érzem coachként, hatékonyan tudok segíteni abban, hogy a hozzám fordulók a legtöbbet hozzák ki Önmagukból és elérjék az általuk kitűzött célokat.