Neurofeedback tréning:
Bejelentkezés alapján

Bejelentkezés: 06 70 509 00 80

Honlap: www.feedbackbazis.hu

Németh Kornélia

Neurofeedback tréner

Érdeklődésem egész kicsi korom óta leginkább a művészetek, a pszichológia, valamint a többségtől valamiben eltérő emberek felé fordult. Ebből következően szinte egyenes út vezetett ahhoz, hogy gyógypedagógus legyek. Tanulásban akadályozottak szakon tanárként, a pszichopedagógián pedig terapeutaként végeztem. 2006-ban Erasmus ösztöndíj keretein belül a Technische Universität Dortmund hallgatója lettem a Neveléstudományi, Pszichológiai és Oktatáskutatási Tanszéken.

Közel 20 év alatt nagyon sok fejlesztő módszert és terápiás eljárást ismertem meg és sajátítottam el. Így kerültem kapcsolatba a neurofeedback tréninggel is. Az első akkreditált képzésem 6 éve végeztem el, és azóta is rendszeresen részt veszek újabb tanfolyamokon és szakmai konferenciákon. Bár mostanra elmondhatom, hogy a hivatásom gyakorlásához megfelelő eszköztár és tudásanyag áll rendelkezésemre, azonban ezeket folyamatosan bővíteni, fejleszteni igyekszem. Meggyőződésem, hogy az ember egy-egy problémájára a legtökéletesebb megoldást holisztikus szemlélettel találhatjuk meg.

Mi is az a neurofeedback tréning és miben segíthet?

Az agy hullámokat bocsát ki, melyeknek van egy tökéletes, neurotipikus mintázata. Amikor az ember bizonyos típusú problémával küzd, akkor az agyhullámai ettől az állapottól eltérést mutathatnak. Ennek a módszernek a segítségével valós idejű információt kaphatunk az agyhullámok működéséről egy EEG készülék segítségével. A helyes állapot visszaállításával a problémák is megszűnhetnek vagy legalább jelentős mértékben javulhatnak.
Gyermekek és felnőttek esetében egyaránt használható kezelés.

Néhány gyakori probléma, mellyel a kliensek a neurofeedback módszerét választják:

  • stresszkezelési nehézség,
  • szorongás,
  • magatartászavar,
  • figyelemzavar,
  • ADHD,
  • memória problémák,
  • alvászavar,
  • depresszió,
  • PTSD,
  • agyvérzés utáni állapot.

A klinikai indikációkon felül a teljesítmény fejlesztésére is kiváló módszer, így pl. művészek és sportolók esetében is, vagy idősebbeknél a kognitív funkciók javítására.

Fontos kiemelni, hogy a neurofeedback tréning nem diagnosztikai eljárás, hanem legtöbb esetben kiegészítő kezelés. Nem helyettesíti a rendszeresen szedendő gyógyszereket, illetve a pszichoterápiát sem.

Hogyan zajlik egy kezelés?

Pár elektróda tappancsot elhelyezek a kliens fején, akinek ezután nincs egyéb dolga, csak egy filmet vagy animációt figyelmesen nézni.

Szórakoztató és hasznos.

Szeretettel várok minden érdeklődőt, aki többet szeretne megtudni erről a módszerről! Kezeléseket magyar és német nyelven is vállalok.