Erősítő, regeneráló hatha jóga aromaterápiával:
Kedd – 17:30

Bejelentkezés: 06 30 864 30 18

Smid Erika Violetta

Erősítő, regeneráló hatha jóga aromaterápiával

A mozgás kisgyermekkorom óta fontos szerepet játszik az életemben.

Klasszikus balettel, művészi tornával és színpadi tánccal kezdtem, majd a balett mellett beleszerettem a jógába. Több, mint 10 éve, hogy az életem részévé vált.

Amellett, hogy elkezdtem jógaórákat látogatni, a jóga lelki oldalát, mélységeit kerestem igazán.

Mindig úgy éreztem, hogy csak akkor lehetek hiteles jógaoktató, ha a fizikai oldala mellett a szellemi / lelki tanítást is tovább tudom adni. Ráadásul ez egy olyan terület, amely folyamatos fejlődést igényel, ahol sosem áll meg az ember, nem gondolja azt, hogy már mindent tud és csak oktatnia kell.

A jóga testtudatot és önmegismerést ad és aki elég elszánt és kitartó, fejlesztheti a képességeit, bővítheti a tudását, lelki gyakorlatokat végezhet. Ezért kezdtem egy indiai jógamesternél tanulni.

A jóga megváltoztatta az életemet. A testemre szentélyként tekintek, és ennek megfelelően „táplálom”, illetve sokkal jobban tudok figyelni a jelzéseire.

Mindennek köszönhetően örömteli és egészséges életet élhetek.

2016 óta oktatok különböző jógastílust, különböző helyeken: Karmayoga stúdió, Nitayoga Központ, Essential Jógastúdió, Asram Jógastúdió, AUM Jógastúdióban rendszeresen helyettesítettem, Életerő Életmód Központ Szentendre, Belső Béka Jógastúdió. Valamint több helyen rendszeresen helyettesítettem órákat.